Mese a semmibe

...Elhalt maradványain ismét élet íze kesereg, érzi talán feltámadhat. A csontok forrásának zaja és a izomszövetek összekapcsolódása érzékelteti: lassan visszatér. Mozgatni kezdi rohadó ujjait melyet nemsoká friss bőr fed, s meleg vér csordogál bennük. Szíve megszólal. Nem ver hevesen, csak mint csoszogó öregember botjával kopogtat a nyeszergő padlón s lépkedni is alig bír. Látszik rajta, nem akar már verni, nem akar újra e test rabja lenni, de nincs más választása. Ez a sorsa. Szeme óvatosan kinyílik. Nem lát mást csupán homályt és némi beszűrődő fényt a szoba repedezett mennyezetéből. A látása lassan kitisztul és a hallása is kezd visszatérni, emberek keserves sírása, imádkozása üti meg a fülét. Beszélni alig bír de azért kinyögi véleményét:
-Szánalmasak..
Mikor teljesen összeforrt mindene, nagy nehezen fel ül, megropogtatja csontjait, melyek idegtépően hangos kattogással ugrálnak vissza a helyükre. Mindenki rémülten néz a halálból visszatér fiúra aki csak vállát megvonva tápászkodik fel a földről. Kihúzza magát majd elkapja a nyakát egy kamasz korban lévő gyermeknek és felemeli a földről.
-Csak szívességet teszek neked, kölyök. - azzal eltörte a fiú nyakát, mintha csak egy ropit tört volna el.
-Nos...ki a következő? - meglobogtatta hosszú éjfekete haját és végigmérte a tömeget majd elővette kardját a hüvelyből.
Szemmel nem láthatóan csapott egyet és a szobában az összes fej a porba hullott, kivéve az övét. Visszahelyezte kardját a hüvelybe és megigazította fekete ingének gallérját.
-Még formában vagyok. - mondta s azzal kisétált a romos ház ajtaján.
Mikor kilépett, erős fejfájás a földre kényszerítette, víziója volt. Egy nagydarab ember beveti őt a házba és ráparancsol az ott tartózkodó kopott ruhás feltehetőleg rabokra, hogy egyenek a húsából, mert az majd életben tartja őket, akár 100 évig is.
A fejfájás elmúlt, s felegyenesedett.
-Már értem...100 év? Az lehetetlen...


Tessék kaptatok egy apró eleje-vége nincs történetet, hogy egyen benneteket fene... xD